Lance Armstrongot elsöpörte a
doppingbotrány, utólag már egy romlott korszakot azonosítanak vele, de
valószínűleg közvetlen elődjei sem lehettek tiszták. Antoine Vayer
kerékpáredző számításai szerint az 1990-es években az ötszörös Tour de
France-győztes Miguel Indurain, és a pontversenyt és hegyi trikót is
nyerő Laurent Jalabert emberfeletti teljesítményt nyújtott. Kérdés,
hogyan érhették ezt el.
Vayer 1999 óta követi nyomon, hogy a Tour
legnehezebb emelkedőin milyen teljesítményt adnak le wattokban
kifejezve a kerékpárosok. Az azóta szerzett adatok alapján becsülte meg
1983-ig visszamenőleg, hogy a Tour-győztesek hogyan teljesíthettek.
Tapasztalatairól könyvet írt, röviden úgy lehet összefoglalni, hogy a
bajnokok szinte kivétel nélkül mutánsok, szuperlények lehettek, akik
rácáfoltak az orvostudományra.
Indurain 1996-ban
Az
egykori Festina csapat edzője úgy véli, hogy a 410 wattos teljesítmény
az a küszöbérték, amit még saját erőből, megengedett edzésmódszerekkel
elérhet egy kerékpáros. Vayer skálája szerint 430-as szint már
természetfeletti kategória, míg a 450-et már csak mutánsok képesek
elérni (A Le Monde infrografikáján mutatja be az alig indokolható fejlődést.)
Vayer
vizsgálatai szerint a háromszoros győztes Greg LeMond volt az egyetlen
olyan az elmúlt harminc évben, akinek az értékei nem adnak gyanakvásra
okot. A 1990-es évek közepén a robbanásszerű fejlődést Vayer szerint az
EPO adta meg, így történhetett, hogy Bjarne Riis több mint negyven
percen keresztül adott le 440 wattos teljesítményt.
Ahogy azonban
az EPO-t egyre jobb hatásfokkal mutatták ki a doppingellenőrök, a
kerékpárosoknak jóval finomabb módszereket kellett keresniük, vagy az
adagokat kellett csökkenteniuk. Emiatt a teljesítményekben is visszaesés
következett be. Ezért lehetett az, hogy Lance Armstrong csak hatodik
lett Vayer listáján. Az amerikai a legjobb Tourján, 2001-ben is csak 438
wattot ért el. A listát Indurain vezeti, 1995-ös győzelmekor 455 wattot
adhatott le, mögötte Marco Pantani, Riis, Alberto Contador és Jan
Ullrich következik, akiknek 439 wattot becsültek.
Vayer szerint
Indurain esete a legelképesztőbb, mert a közel 80 kilós kerékpáros még
az 56 kilós Pantaninál is jobban ment az emelkedőkön. Szerinte ezt csak
kivételesen jó orvosi háttérrel és doppingolással érhette el.
A
mutánsok versenyét azonban mégsem ő, hanem a francia Laurent Jalabert
nyerhette volna. Az 1995-ös Touron a mende-i emelkedőn 495 wattot adott
le.
Vayer a mai versenyzőkről is beszélt, akik már a mutáns
kategóriát nem érik el, de a természetfelettit igen. A 2011-es győztes
Cadel Evans még azt sem, csak 406 wattot tudott. A tavalyi győztes
Bradley Wiggins viszont 415-tel már átlépte a küszöbértéket. A
Giro-győztes Nibali is pirosba ment 414-gyel.
