Két nappal az első bajnoki előtt három Videoton-játékos sorsa sem dőlt még el. Lencse László, Vaskó Tamás, valamint Milan Peric továbbra is a fehérváriak NB III-as csapatával készül. Lencse iránt korábban a Diósgyőr és az izraeli Beitar Jeruzsálem is érdeklődött, de egyelőre úgy tűnik, nem ezen két klubból kerül ki a következő csapata. Vaskó az előző szezonban Kecskeméten szerepelt kölcsönben, nem lenne meglepetés, ha esetleg visszatérne a KTE-hez. A legnehezebb dolga Pericnek van, aki sem a Videotonban, sem pedig legutóbb a Ferencvárosban nem tudta bebizonyítani, hogy erősítés lehet egy élcsapat számára.
Holnap kezdődik az új bajnokság, de három Videoton-játékosnak még nem dőlt el a sorsa. Lencse László, Vaskó Tamás és Milan Peric is élő szerződéssel rendelkezik a Videotonnál. Mindannyian a fehérváriak NB III-as csapatával készülnek.
Lencse László 2010-ben lett a Videoton játékosa, ahol eleinte kevés lehetőséget kapott, de aztán egyre többet játszott a Mezey György által irányított bajnokcsapatban. Paulo Sousa érkezése után nem számítottak rá, többször is kölcsönadták, játszott Kecskeméten, Izraelben, legutóbb pedig Görögországban. Idén nyáron azonban újra visszatért Fehérvárra, ezt követően a Diósgyőr és a Beitar Jeruzsálem is érdeklődött iránta, de jelenleg a Videoton NB III-as csapatával készül.
– Egyelőre annyit tudok mondani magamról, hogy lázas vagyok, ezért a legutóbbi edzőmérkőzésen csak félórát bírtam játszani – kezdte Lencse a csakfoci.hu-nak. – A jövőmmel kapcsolatban most az tűnik biztosnak, hogy jelen állás szerint nem leszek a Diósgyőr játékosa, a Beitar Jeruzsálemmel kapcsolatban pedig nem tudok új fejleményekről beszámolni.
Lencséhez hasonlóan élő szerződése van a Videotonnál Vaskó Tamásnak, valamint Milan Pericnek is. Az előző idényt mindketten kölcsönben töltötték, a védő a KTE-nél szerepelt, míg a támadó a Ferencvárosnál. A szezon végén a kecskemétiek megvásárolhatták volna Vaskót, de nem éltek opciós jogukkal, ennek ellenére nem lenne meglepetés, ha az átigazolási szezon lejártáig visszakerülne a lilákhoz. Milan Peric nem tudott kimagasló teljesítményt nyújtani a Fradiban, de közepeset sem nagyon, nem meglepő, hogy nem tolonganak érte a klubok. Egyelőre mindhárman a Videoton NB III-as csapatával készülnek.
A csakfoci.hu megkereste Szabó Gergőt, a Videoton kommunikációs igazgatóját is, aki elmondta, milyen tervei vannak a klubnak a három labdarúgóval.
– Augusztus végén zárul az átigazolási piac, addig bármi megtörténhet. Akikre az első csapat szakmai stábja számít, azok már most az első csapattal készülnek – fogalmazott. (Fotó: vidi.hu)