A Győri ETO szerette volna elérni, hogy a Bayern München elleni gálameccs miatt változtassák meg a Ferencváros elleni bajnoki időpontját, a zöld-fehérek viszont ebbe nem egyeztek bele. Orosz Pál vezérigazgató egy fradi.hu-n is közzétett levélben indokolt.
A Ferencváros a nemleges választ levélben közölte a Győri ETO illetékeseivel, amelyet a fradi.hu is közöl.
"Klement Tibor
Győri ETO FC Kft.
ügyvezető
részére
Tisztelt Ügyvezető Úr!
Kérem engedje meg, hogy a 2013. augusztus 10-én, 21 órakor megrendezendő Győri ETO-FTC OTP Bank Liga mérkőzés időpontjának elhalasztásával kapcsolatban kézhez kapott levelére reagáljak.
A Ferencvárosi Torna Club vezetése és szakmai stábja a kérdést alaposan körüljárva azt az egyértelmű döntést hozta, hogy nem áll módjában az MLSZ Versenybizottságának határozatában megjelent kezdési időponttól eltérni.
Ha megengedni, röviden indokolnám döntésünket: az FTC az OTP Bank Liga 2013/2014-es kiírásának első 6 fordulójában szinte minden héten rangadót játszik, amely tétmérkőzések a bajnokság végkimenetele szempontjából rendkívül fontos jelentőséggel bírnak.
További, és legalább ilyen fontos érvünk, hogy egy hétközi mérkőzés a szurkolóink számára szinte teljesen lehetetlenné tenné a győri mérkőzésre való eljutást. Óriási dolognak tartjuk, hogy a hazai bajnoki meccsek nézőszámainak drámai esése ellenére a nyitófordulóban is több, mint 1000 Fradi drukker űzte, hajtotta játékosainkat Pécsett, akiknek nagy szükségük van a közönség támogatására.
Természetesen amennyiben egy tétmérkőzésről lenne szó, semmi akadálya nem lenne a változtatásnak, ám mivel egy gálameccs az időpont megváltoztatásának oka, a Ferencvárosi Torna Club érdekeit szem előtt tartva nem áll módunkban a kéréshez hozzájárulni.
Ezért tisztelettel arra kérem Önt, hogy döntésünket tudomásul venni szíveskedjék.
Budapest-Ferencváros, 2013. július 29.
Tisztelettel:
Orosz Pál
FTC Labdarúgó Zrt.
vezérigazgató"
Az FTC Csiki Károlyhoz, az MLSZ versenyigazgatójához is eljuttatta állásfoglalását.