Pisont nélkül kezd az U17-es válogatott

Szerdán 17.30 órakor Izrael ellen kezdi meg szereplését a Nemzetközi Ifjúsági Tornán a magyar U17-es válogatott.

A nyári korosztályváltás után az 1997-es születésű játékosokból álló csapat immár U17-es válogatottként készül első tétmérkőzéseire, amelyeket szeptember végén vív meg Szlovéniában a házigazdák, a walesiek és a skótok ellen. Addig még jó néhány felkészülési meccs áll az együttes előtt, a héten mindjárt három is: a Telki Kupán szerdán Izrael, pénteken Szerbia lesz az ellenfél, vasárnap pedig a horvát, cseh, albán trió egyikével játszunk helyosztót a csoportbeli helyezésünktől függően.

A válogatott 18-as keretének tagjai hétfő délelőtt óta Tatán készülnek a tornára, a hétfői egy és keddi két edzés után még szerdán délelőtt is vár egy gyakorlás a labdarúgókra.

- Egy hosszabb szünet után a szezon első nemzetközi mérkőzései várnak ránk, a játékosok nagyon várják a tornát, a szeptemberi tétmeccsek előtt mindenki szeretné bizonyítani, hogy helye van a válogatottban - mondta Tuboly Frigyes a mlsz.hu-nak. - Még szűk két hónapunk van az igen nehéznek ígérkező Eb-selejtező tornáig, s bár a válogatott magja már megvan, továbbra is nyitott a keret, a most mutatott teljesítmények is fontos információval bírnak a csapat kialakításához. Az építkezés fázisában járunk, ezért nem elsősorban eredményekben gondolkodunk, de természetesen a torna megnyerése a célunk, már csak azért is, mert a sikerek jobban összekovácsolhatják a társaságot a későbbi feladatok előtt.

Honlapunk értesülései szerint Pisont István szövetségi edző porcműtéten esett át, egyelőre otthon lábadozik, így nem tarthat a csapatával a telki tornára. (Fotó: mlsz.hu)