BL: Szalai gólpasszt adott, de a Puskás-díjas egyenlített; az Arsenalnak eldőlt - eredmények

Bár Szalai Ádám jól kezdett a Schalke színeiben a PAOK Szaloniki elleni BL-selejtezőn, a playoff kör párharcainak első meccsén, a magyar csatár klubjának be kellett érnie az 1-1-es döntetlennel. A végig a pályán levő Szalai gólpasszt adott a 32. percben. Az Arsenal gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást Isztambulban, 3-0-ra győztek az Ágyúsok. Nagyon közel a továbbjutás a Baselnek és az Austria Wien-nek is.

Szalai Ádám is ott volt a Schalke kezdőcsapatában, a gelsenkircheni együttes, és a magyar csatár is inkább az első félidőben volt talán aktívabb. A német csapat nem kapott meg egy 11-est a meccs elején, amikor Szalai elől kézzel mentettek, majd a magyar csatár hátrahúzós lövéssel próbálkozott, amit védett a kapus. A 31. percben lesen állították meg Szalait, majd egy perccel később egy balról érkező beadást Farfán elő pöckölt, aki mintaszerű gólt csavart a jobb sarokba.

A második félidőben többet jöttek előre a görögök, a legutóbbi Puskás-díjas, Miroslav Stoch gólja mégis a semmiből esett. Bár a Schalke fölényben futballozott ezután, meccslabdája is volt, újabb gól már nem született, így az 1-1- után Szalaiéknak biztosan nehéz dolguk lesz Szalonikiben.

BL, playoff-kör, első mérkőzések, szerda:
Schalke – PAOK Szaloniki 1-1 (Farfán 32., ill. Stoch 64.)
Fenerbahce – Arsenal 0-3 (Gibbs 51., Ramsey 64., Giroud 77. – 11-esből)
Ludogorets – Basel 2-4 (Marcelonho 23., Stoyanov 50., il. Salah 12., 59., Sio 64., Schar 83. – 11-esből)
Steaua Bukarest – Legia Varsó 1-1 (Piovaccari 34., ill. Kosecki 53.)
Dinamo Zagreb – Austria Wien 0-2 (Leovac 68., Stankovic 75.) (Fotó: Schalke)