Látványos gólokat, jó iramot és négy gólt hozott a Diósgyőr és az MTK szombat kora délutáni bajnokija, amely 2-2-re végződött. A hazaiak már a 14. percben hátrányba kerültek Pölöskei Zsolt hatalmas gólját követően, de előbb Alves fejesével, majd a szünet után Tisza szabadrúgásával fordított a DVTK. A második játékrész közepén azonban Bese egalizált, és bár akadtak még helyzetek mindkét kapunál, az eredmény már nem változott. A hajrában kiállították a Diósgyőr most bemutatkozó játékosát, Kosticot.
Nagy elánnal kezdte a mérkőzést a hazai Diósgyőr, szemmel láthatólag dominanciára törekedtek Szivicsék az MTK ellen, igaz, kimondott helyzetük nem volt a meccs elején. A 14. percben némiképp váratlanul szereztek vezetést a vendégek, Pölöskei Zsolt egy irgalmatlan nagy gólt vágott a bal felső sarokba (0-1). Egy ideig nem is tudott felocsúdni a DVTK, az MTK magabiztosan tartotta az előnyt, Pölöskei újabb villanása után Vukmir hagyott ki helyzetet. Alves 11 méteres fejese jelezte, hogy a hazaiak újra magukhoz ragadták a kezdeményezést, majd ugyanő, ugyanonnan a bal sarokba fejelt (1-1). A lendületes első félidőt Bacsa kapufája zárta.
A fordulást követően élénkebben kezdett az MTK, de most a Diósgyőr talált be hamar, Tisza csavart látványosan a kapuba szabadrúgásból (2-1). Bacsa, majd Seydi is kihagyott egy-egy lehetőséget, majd ezúttal Bese lőtt bombagólt, ezzel egyenlített az MTK (2-2).
A második félidőben is jó iramot mentek a csapatok, több helyzetet is láthattak a nézők. A hajrában az MTK-nak volt több ziccere, Varga, és Bese lőhetett volna gólt, végül maradt a 2-2-es döntetlen. (Fotó: Vajda János, MTI)