Edzőmeccsen játszott 2-2-es döntetlent a DVSC-TEVA a román másodosztályú FC Bacau ellen.
Felkészülési mérkőzésen fogadta Pallagon a DVSC-TEVA az SC Bacau együttesét, amelynek igazgatója a Loki 20 évvel ezelőtti csapatának román középhátvédje, Liviu Goian. A debrecenieknél jobbára azok kaptak lehetőséget, akik a hétvégén nem, vagy csak keveset játszottak az NB I-ben, viszont bemutatkozott Vadnai Dániel is, balhátvédként.
A Lokinak Dombi szerzett vezetést, majd Sós növelte az előnyt, a román másodosztály újonca azonban ki tudott egyenlíteni. A találkozón a dvsc.hu tájékoztatása szerint megsérült Dusan Brkovic, aki azonban saját lábán ment le, úgy tűnik, nem súlyos a sérülés. (Fotó: dvsc.hu)
DVSC-TEVA – SC Bacau 2-2 (Dombi 33., 2-0 Sós 50., 2-1 Husein 59., 2-2 Husein 90.)
DVSC: Polekszics – Nagy Z. (Bernáth 46.), Ludánszki (Szatmári 46.), Brkovics (Króner 46.), Vadnai (Korhut 60.) – Dombi (Lázár 46.), Spitzmüller (Trninincs 46.), Sl. Bouadla (Shadi 60.), Ferenczi (Sós 46.) – Szécsi (Angyal 70.), Horváth Z. (Boros (70.)