Újabb portugál edző érkezett a Videotonhoz

Újabb portugál szakember csatlakozott a Videoton stábjához. Vitor Campelos a hivatalos honlap beszámolója szerint a második együttes vezetőedzője lesz. A tréner két évre szóló szerződést kötött a piros-kékekkel.

A Videoton második csapatát is immár portugál edző irányítja. A vidi.hu beszámolója szerint Vitor Campelos érkezett a fiatalok élére, az eddigi tréner, Szíjjártó István is marad a stáb tagja.

– Az első benyomásom teljesen pozitív a csapattal kapcsolatban. Több ügyes, tehetséges játékost is láttam az edzésen. Azonban egyelőre kicsit kevesen vagyunk, ezért a következő napokban személyesen nézem meg a Vidi U21-es és U18-as csapatának edzőmérkőzéseit is, ugyanis az a célom, hogy minél több fiatal futballistának adjunk bizonyítási lehetőséget az NB III-ban. Úgy gondolom, a jelenlegi keretnek óriási motiváció lehet az, hogy innen már csak egy lépére van a Vidi NB I-es csapata, vagyis a legjobbaknak minden esélyük megvan arra, hogy akár már a következő szezonban egy magasabb szintre lépjenek – mondta Campelos. (Fotó: vidi.hu)