Labdarúgó NB I - Debrecen-Videoton rangadó következik

Budapest - A listavezető, egyedüliként még veretlen Videoton a második helyen álló Debrecen otthonába látogat az OTP Bank Liga hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján.

MTI - Kondás Elemér együttese eddig mind a négy hazai bajnoki mérkőzésén otthon tartotta a három pontot, s ezeken a találkozókon 16 gólt szerzett. A Debrecen ráadásul több mint 12 éve nem kapott ki saját stadionjában a székesfehérváriaktól, még 2001. július 21-én, a Kecskemét jelenlegi vezetőedzőjének, Bekő Balázsnak a góljával nyert a Videoton az Oláh Gábor utcában. Az ezt követő szezonban még elhozott egy pontot Debrecenből a Vidi, ám az azóta eltelt tíz párharcot a cívisvárosban mindannyiszor a Loki nyerte.

A vendégeknél biztosan nem léphet pályára Kovács István, a válogatott játékmester ugyanis múlt pénteken a bosnyákok elleni U21-es Európa-bajnoki selejtezőn kulcscsonttörést szenvedett.

A bajnoki címvédő Győr szintén vasárnap az MTK-hoz látogat: Pintér Attila együttese a legutóbbi fordulóban a Paks ellen megszerezte első győzelmét, ami jó előjel számukra a folytatásra, s az is a győriek esélyeit növeli, hogy a fővárosiak legutóbbi négy találkozójukat elvesztették.

A harmadik helyen álló Ferencváros szombaton Pápán vendégeskedik. A hazaiak jól, egy döntetlennel és három győzelemmel kezdték a szezont, ám a legutóbbi két mérkőzésükön vereséget szenvedtek.

A sereghajtó, egyedüliként nyeretlen Kaposvár a forduló pénteki nyitómérkőzésén Paksra látogat.

A 7. forduló programja:

péntek:
MVM Paks-Kaposvári Rákóczi 19.00, v.: Farkas

szombat:
Újpest FC-Szombathelyi Haladás 14.00, v.: Erdős
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - PMFC-Matias 16.00, v.: Becséri
Puskás Akadémia-Diósgyőri VTK 16.00, v.: Solymosi
Budapest Honvéd-Mezőkövesd-Zsóry FC 18.00, v.: Bognár
Lombard Pápa Termál FC-Ferencváros 20.00, v.: Kassai

vasárnap:
DVSC-TEVA - Videoton FC 16.30, v.: Vad II.
MTK Budapest-Győri ETO FC 18.30, v.: Andó-Szabó

A tabella:
1.  Videoton FC   6  5   1   - 16- 3  16 pont
2.  DVSC-TEVA 6  4   1   1 18- 5  13
3.  Ferencváros   6  4   -   2  8- 8  12
4.  Lombard Pápa Termál FC6  3   1   2  7- 5  10
5.  MVM Paks  6  3   1   2 10-10  10
6.  Szombathelyi Haladás  6  2   3   1  8- 8   9
7.  Diósgyőri VTK 6  2   3   1  7- 8   9
8.  Budapest Honvéd   6  2   2   2 10- 6   8
9.  Újpest FC 6  2   2   2 12- 9   8
10.  Kecskeméti TE-Phoenix Mecano  6  2   2   2  9-11   8
11.  PMFC-Matias   6  2   1   3  7-11   7
12.  Győri ETO FC  6  1   4   1  8- 7   7
13.  Mezőkövesd-Zsóry FC   6  2   -   4 10-15   6
14.  MTK Budapest  6  1   1   4  5- 8   4
15.  Puskás Akadémia   6  1   1   4  5-13   4
16.  Kaposvári Rákóczi 6  -   1   5  4-17   1

Labdarúgás, NBI, foci, sport

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések