280 millióra perelheti a magyar klub a bundázókat - lapszemle

Perre megy a fogadási csalási ügyben meggyanúsított volt játékosai ellen a Siófok. A Balaton-partiak a két kiesés miatt elveszített bevételt szeretnék jogi úton visszaszerezni. A Blikk cikke Lapszemle rovatunkban.

A Blikk a következőket írja az ügyben:

Az együttes 2009-ben úgy esett ki az első osztályból, hogy négy bajnokiját és egy kupameccsét manipulálták. Az ügy bíróság előtt van, abból a gárdából A. Zoltán (46) vezetőedző mellett labdarúgóként H. Gábor (30), S. László (27), T. Richárd (29), A. Attila (33) és K. Norbert (36) is vádlott. A vezetők nem titkolják, az NB I-es búcsú miatti bevételkiesést a vétkeseken akarják behajtani. Nem kis összegről van szó, a klub egyik tulajdonosa, Nemes Ferenc (62) korábban a Blikknek azt mondta, a televíziós és szponzori pénzek elmaradása, valamint a futballisták elvesztése miatt akkor körülbelül 130 milliós kár sújtotta az együttest.

Ám nem "csak" ezt a 130 milliót kérhetik számon a csalókon. Az NB I-től idén nyáron ismét búcsúzó Siófok a mostani kiesés miatt további 150 milliótól esett el úgy, hogy a tavaszi, FTC elleni bajnokiját (4-2) manipulálhatták. A nyomozók szerint G. András (24), K. Zoltán (26), P. Szabolcs (25) és T. Zoltán (29) 10 ezer eurót (3 millió forintot) vett át a megrendelőktől. Amint a bíróság elmarasztalja a most gyanúsított labdarúgókat, őket is bepereli a Siófok.

– Azok ellen nyújthatunk be keresetet, akikkel szemben a bundaügyben elmarasztaló ítéletet hoz a bíróság – mondta Horváth Károly szakvezető. – A tárgyalások akár három évig is eltarthatnak, de türelemmel kivárjuk, amíg kártérítést követelhetünk. A bűnszervezet főnökeivel nem tudunk mit csinálni, csak azokkal, akik klubunk alkalmazottai voltak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések