Guardiola bevetheti egyik legjobbját a Barca ellen

Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője reméli, hogy Kevin de Bruyne, csapata egyik legjobb labdarúgója két és fél, három héten belül visszatérhet a pályára, mert – mint mondta – sérülése nem súlyos.
A szigetországi lapok hétfőn arról írtak, hogy a belga középpályás legalább négy hétig nem játszhat, miután szombaton, a Swansea ellen 3-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen combizomsérülést szenvedett. 

A spanyol tréner a Celtic elleni, szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt beszélt glasgow-i sajtótájékoztatóján játékosa állapotáról, az elmondottak alapján De Bruyne már a rendelkezésére áll majd a Barcelonával szembeni, idegenbeli csoportrangadón, október 19-én.

A Manchester City hat forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a Premier League-et. A Bajnokok Ligájában első meccsén 4-0-ra győzött a Borussia Mönchengladbach ellen. 

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések