Csütörtök reggel a magyar-kazah páros a Bacsinszky/Kuznyecova duó ellen lép pályára a wuhani torna nyolcaddöntőjében.
A legmagasabban jegyzett magyar teniszező, a világranglista-25. Babos Tímea a kínai Wuhanban kezdte meg az ázsiai szezont. Sajnos nem sikerült jól a rajt, már az első körben vereséget szenvedett a cseh Katerina Siniakova ellen. Párosban viszont még javíthat, most már mondhatni állandó partnerével, Jaroszlava Svedovával az oldalán. Jelenleg a negyedik helyen állnak, ami a világbajnokságra szóló ranglistát illeti, szóval szinte biztosan találkozunk majd velük október végén Szingapúrban. De nem hátrány oda jó formában, tele önbizalommal érkezni, így fontosak ezek a felvezető tornák is, a wuhani ráadásul jól is fizet, ugyanis Premier besorolású.
Az első körben elég nehezen tudták csak legyűrni az Irigoyen/Maria párost, de ez betudható annak, hogy a US Open óta most először játszottak együtt. A folytatásban Bacsinszky Timea és Szevtlana Kuznyecova személyében újfent egy olyan páros lesz az ellenfelük, akik nem szoktak együtt játszani. Ettől függetlenül azonban veszélyesek, hiszen az orosz egykoron top 5-ben volt a páros ranglistán és Grand Slam-bajnoknak is mondhatja magát, míg a svájci lány éppen Rióban játszott olimpiai döntőt a párosoknál. Két jó egyes játékos, igaz, Bacsinszky nincs formában, de ez csak még veszélyesebbé teszi párosban, ugyanis sokkal jobban fókuszál erre. Jobb duónak számítanak Timiék, az lenne a papírforma, ha ők mennének tovább, de nem ígérkezik ez egyszerű meccsnek.

0 Megjegyzések