A liverpooli legenda odaszúrt Pogbának

Graeme Souness úgy vélekedik, kevés, ha valaki 90 percen keresztül tud robotolni a pályán. 
Továbbra is alig-alig csitulnak a kritikus hangok minden idők legdrágább játékosával, Paul Pogbával szemben. A francia klasszis a nyáron 105 millió euróért került a Juventustól a Manchester Unitedhez, ám eddig nemigen szolgálta meg az árát, hiszen nyolc meccsen mindössze egyetlen gólt rúgott, gólpasszt pedig nem adott. Hogy megér-e ez a teljesítmény ennyi pénzt, arról Graeme Souness, a Liverpool krábbi legendás futballistája nyilatkozott. 

"Lehet, hogy anno ért ennyi pénzt, de már egy ideje semmi ehhez hasonlót nem láttam tőle. Látok egy fiatalember, akinek gondot okoz megtalálnia a legjobb posztját, ezt pedig a csapata alaposan megszenvedi. 

Ha a fizikai állapotát kellene pontozni, a maximális értéket kapná tőlem. Olyan atléta, aki képes 90 percig tizenhatostól tizenhatosig robotolni. De hiába vannak meg ezek a képességei, ha nem tud a pályán mit kezdeni velük, mert nem érti a játékot" - nyilatkozta a skót klasszis. 

Persze nem csodálkozhatunk nagyon, hogy a Newcastle United korábbi edzője éppen most állt elő ezekkel a dolgokkal, hétfő este ugyanis a Manchester United a Liverpoolhoz látogat. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések