Rondel Clark amerikai MMA-harcos életét vesztette, miután ellenfele kiütötte őt. A 26 éves sportoló technikai kiütéssel, a harmadik menetben szenvedte el pályafutása első vereségét a Massachusetts állambeli Plymuthban rendezett amatőr gálán. Clarkot a kiütés után gyorsan egy helyi kórházba szállították, majd onnan átkerült egy bostoni egészségügyi intézménybe, de az életén már nem tudtak segíteni. Kevesebb mint 72 órával a mérkőzés után belehalt a sérüléseibe. Rondel Clark halála ügyében több szervezet is viszgálatot indított, a …
Vasárnap 34 éves korában elhunyt Tim Hague nehézsúlyú UFC-harcos, miután pénteken agyvérzést szenvedett az Adam Braidwood elleni mérkőzésen. "Hihetetlen szomorúsággal és szívfájdalommal jelentjük, hogy Tim a mai napon elhunyt - adott ki közleményt a család. - A családja társaságában, a kedvenc zenéit hallgatva ment el. Ebben a nehéz helyzetben kérjük, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket." Hague 2009-ben debütált a UFC-ben a Pat Barry elleni győztes mérkőzésen, a következő négy alkalommal viszont kikapott. Az MMA-…
A meccs végén, a „Beast” (Szörny) becenevű Andrew Whitney biztos volt benne, hogy megnyerte a Farkhad Sharipovval vívott párharcot a Titan Fight Championship címmérkőzésén. Csakhogy a bíró az ellenfele kezét emelte a magasba. A pontozás elképesztően szoros volt, de a bírák egy hajszállal Sharipovot látták jobbnak. Whitney annyira csalódott volt, hogy dühében a háta mögé ütött egyet. Pont oda, ahol a szünetekben a menetek számát, táblákon mutató, ringlány állt. A felvételeket látva senkiben sem lehet kétség afelől, hogy Whitney véletl…
Röhögtél már ma? Most tuti fogsz: ebben nyúlfarknyi válogatásban összegyűjtve láthatod az MMA történetének legviccesebb bakijait, és legWTF-ebb pillanatait. Van itt minden a sorozatos szponzorsapka-lopásoktól kezdve az elkúrt, saját magadat megrokkantó győzelmi ünneplésekig, de a legjobb mégiscsak az, amikor Wanderlei Silva a ketrec sarkában telerejszolja a pöcsvédőjét. Móka, kacagás!
A verseny szervezője nem aggódik, mint mondja, nincs félnivalója. A rendőrség kivizsgálja, hogyan történhetett meg, hogy egy gyermekeknek kiírt MMA-versenyen egy 16 esztendős fiúnak leszakadt a tüdeje. Az eset még május végén történt Csepelen. A Blikk legfrissebb cikke szerint a rendőrség már elkezdte kihallgatni az ügy résztvevőit. A versenyek szervezője, Felföldi Szabolcs is hallott a nyomozásról, de arról nincs tudomása, hogy feljelentették volna. „Nincs mitől félnem. Miért is tenném? Az egész vád, hogy kiskorúakat veszélyez…
A Magyar Olimpiai Bizottság és a sportért felelős államtitkárság módosítana a sporttörvényen. Ősszel kerülhet az Országgyűlés elé a sporttörvény módosítása, amely megtiltaná a 14 éven aluliak úgynevezett full contact küzdelmét, a javaslatot a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a sportért felelős államtitkársággal együtt terjeszti be - mondta Leyrer Richárd, a MOB alelnöke vasárnap az MTI-nek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a MOB foglalkozott a Mixed Martial Arts (MMA) Országos Szövetség júniusi rendezvényén történt súlyos gyermeksérülések…
A napokban oltári botrányt kavaró gyerek-ketrecharcban világszerte hatalmas potenciált látnak. Az Egyesült Államokban becslések szerint 3 millió kisiskolás űzi a sportot. Május végén egy 16 éves fiúnak az MMA-rendszerben rendezett ketrecharc során szakadt le a tüdeje, ami nagy port kavart hazánkban, a MOB betiltaná az efféle versenyeket. Csakhogy a probléma ott kezdődik, hogy a tengerentúlon és Európában is egyre kedveltebb a fiatalok körében a sportág. Rúgások, ütések, fojtások, majd brutális győzelem vagy vereség. Nagyjából így n…
A Magyar Kempó Szövetség a full kontakt versenyek azonnali betiltását sürgeti. Május 24-én egy gyermekek számára MMA-rendszerben rendezett ketrecharc során egy 16 éves fiú tüdeje leszakadt. Az eset azonnal nagy port kavart, hiszen a fiatalok véresre verik egymást, a Magyar Olimpiai Bizottság például azonnal betiltaná ezeket a versenyeket. Czeilinger Dávid mellett egyébként mások is komoly sérülést szedtek össze: egy kislányt torkon rúgtak, egy fiúnak pedig agyrázkódása volt. A MOB Nem Olimpiai Tagozatának megbeszélésen több, az…
A Hódos Imre sportcsarnokban április 5-én, szombaton 19 órától kezdődődő „Csúcsragadozók a ketrecben” elnevezésű MMA-gála programjában a Hungarian Pitbull Fighters Debrecen nehézsúlyú harcosa, Kiss Sándor cseh ellenféllel vív superfightot. Kiss Sándor tehetségét illetően nem nagyon merül fel kétség az emberben, ám harcosunk eddig mégis adós maradt a kiugró eredménnyel. Tarthatna előrébb is a nehézsúlyú MMA-mezőnyben, ám eddig nem igazán volt szerencséje. - Kevés MMA-meccsem volt az elmúlt években, sokszor közbeszólt valamilyen sérü…