Fegyelmi eljárást sürget a Neymarnak súlyos sérülést okozó kolumbiai Juan Zunigával szemben, egyben pedig a pénteki világbajnoki negyeddöntőben Thiago Silvának felmutatott sárga lap visszavonását várja a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF). Delia Fischer, a nemzetközi szövetség (FIFA) szóvivője megerősítette a brazil kérést, ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is vizsgálódnak a brazil-kolumbiai mérkőzésen történteket illetően, és egyelőre nem született döntés arról, hogy indul-e fegyelmi eljárás. Juan Zuniga a meccs hajrájában beletérdelt…
Pont kerülhet egy hosszú ideje húzódó átigazolási ügy végére: a BBC értesülései szerint Thiago Silva 2018-ig meghosszabbítja szerződését a League 1-győztes Paris St. Germain csapatával, így biztosan nem lesz a Barcelona játékosa. A spanyol bajnok Barcelona keresi a 35 éves, térdproblémával küzdő Carles Puyol utódját. A kapitány pótlására elsőszámú kiszemeltjük a PSG tavaly nyári szerzeménye, Thiago Silva volt. A francia klub ugyanakkor többször is leszögezte, nem hajlandóak eladni a brazil játékost. A BBC beszámolója szerint mostanra a hiv…