Chris Froome a bukások miatt feladta a Tour de France-t. A 2014-es viadal ötödik szakaszán, 95 kilométer megtételét követően feladta a versenyt a címvédő brit bringás - írja a velo.hu. Fotó: Europress Fotóügynökség A szakadó esőben rendezett etapon a Sky kapitánya még a kockaköves rázatók előtt kétszer is bukásba keveredett. A második bukása alkalmával a keddi etapon megsérült csuklójára esett és nem tudta folytatni a versenyt. Chris Froome négy szakaszt követően az összetettben a 7. helyen állt, 2 másodperc hátrányban Vin…
A német Marcel Kittel nyerte Korzikán a 100. Tour de France kerékpáros körverseny szombati első szakaszát. Nem is indulhatott volna másképp a jubileumi verseny: a célvonalra beállt egy csapatbusz eddig ismeretlen okokból, ezért három kilométerrel lerövidítették a szakaszt a szervezők, előrébb hozva a befutót, így a mezőny egy körforgalomban zárta a szombati napot. Az etapon egyébként volt egy nagy bukás is, a verseny fő esélyesének kikiáltott, kétszeres győztes Alberto Contador dobta el a bringát. Sajtóinformációk szerint szakadt mezb…