A szerb teniszező simán győzte le a spanyol Fernando Verdascót az Australian Open harmadik fordulójában. A világelső Novak Djokovic az első körben Aljaz Bedenét, a másodikban Andrey Kuznetsovot intézte el 3-0-s eredménnyel, szombaton pedig a 31. helyen kiemelt Verdasco következett. Az első játszmában ugyan megizzadt Djokovic, s csak rövidítésben tudott felülkerekedni ellenfelén, a következő két szettben egyaránt egy-egy alkalommal el tudta venni a spanyol adogatását, s 2 óra 23 perc játék után a nyolcaddöntőbe jutott. A nőkné…
A németországi tornán Fabio Fognini, a svédországin Fernando Verdasco esett ki az elődöntőben. Nem várt eredmény született a stuttgarti tenisztorna első elődöntőjében, az első helyen kiemelt Fabio Fognini ugyanis két szettben kikapott a harmadik helyen rangsorolt Bautista Aguttól. Bastadban a harmadik kiemelt Fernando Verdasco nagy lehetőség kapujában volt, ugyanis az első két kiemelt már korábban búcsúzott. A spanyol ennek ellenére nem tudott bejutni a döntőbe, az uruguayi Cuevas állította meg őt.
A Wimbledonban rendezett tenisztorna negyeddöntőjében Andy Murray és Fernando Verdasco összecsapásán egy fantasztikus pontszerzést láthatott a közönség. Andy Murray kétszettes hátrányból egy óriási mérkőzésen fordította meg az állást és jutott be a torna elődöntőjébe tegnap Fernando Verdasco ellenében. A kiélezett találkozón rengeteg volt a szép jelenet és az izgalomban sem volt hiány. Andy Murray egyik pontszerzése egyszerűen fenomenális volt, egy hosszú adogatójáték után.
A spanyol együttes nyerte a teniszezők nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságát, az ausztráliai Perth-ben rendezett Hopman Kupát, miután a szombati döntőben legyőzte a szerb duót. Az első egyest a történetük első sikerére pályázó szerbek nyerték a világranglista-vezető Novak Djokovic révén, Anabel Medina Garrigues azonban a folytatásban jobbnak bizonyult Ana Ivanovicnál, így jöhetett a mindent eldöntő párosmeccs. Ebben aztán két szoros játszmában a spanyolok diadalmaskodtak, így 1990, 2002 és 2010 után negyedszer hódították el a trófeát. …