A Deportivo La Coruna és a Sevilla labdarúgócsapata ismét kikapott a spanyol pontvadászatban.
Csütörtökön este három bajnokit rendeztek a La Ligában, melyek után Míchel, a Sevilla, valamint José Luis Oltra, a Deportivo La Coruna trénerének jövője is veszélybe került.
A Sevilla a Real Sociedad otthonában kapott ki 2-1-re (a vendégek Coke kiállítása miatt tíz emberrel fejezték be az összecsapást), ami még nem lenne akkora probléma, ám az andalúz együttes várakozáson alul teljesít eddig, csak a 13. a bajnokságban tizenhét meccset követően.
A Deportivo most az Espanyoltól kapott ki, ráadásul nagyon simán, 2-0-ra. A La Coruna ezzel a tabella utolsó helyén ragadt, az újonc közvetlen riválisai ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Az Espanyol kapcsán meg kell jegyezni, hogy amióta Javier Aguirre a gárda vezetőedzője, azóta három döntetlen (köztük egy Real Madrid elleni 2-2) és egy győzelem a csapat mérlege, a barcelonai csapat így hosszú idő után elmozdult a kiesőhelyről és a vonal fölött tanyázik – igaz, lehet csak átmenetileg.
A Rayo Vallecano folytatja jó szereplését, a madridi kiscsapat 3-0-val küldte haza a Levantét, így jelenleg a nyolcadik és csak két pont a hátránya a nemzetközi kupaszereplést érő helyen tanyázó valenciai gárda mögött.

Eredmények - La Liga, 17. forduló
Rayo Vallecano - Levante 3-0 (0-0)
Gólszerzők: Nacho (59.), Piti (80.), Vazquez (90+3.)
Real Sociedad - Sevilla 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Vela (18.), De La Bella (69.) illetve Medel (49.)
Piros lap: Coke (74.)
Espanyol - Deportivo La Coruna 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Simao (31.), Stuani (88.)

0 Megjegyzések