A Premier League 21. fordulójának délutáni mérkőzésein mindkét manchesteri csapat nyerni tudott, csakúgy, mint a Tottenham.
Az éllovas Manchester United számára az újévi siker
elengedhetetlen volt ahhoz, hogy tartsák, vagy esetleg növeljék a
hétpontos előnyüket a városi riválissal szemben. A Vörös Ördögök pedig
nem is hibáztak, hiszen simán, 4-0-ra nyertek a Wigan otthonában.
A United két játékosának, Hernandeznek és van Persie-nek köszönheti a sikert, hiszen két-két gólt vállalt mindkét labdarúgó: "Chicarito" előbb a kapu torkából, majd 15 méterről volt eredményes, a holland támadó pedig egy remek egyéni akció, majd egy védelmi hiba után talált be.
Mivel a City is nyert, így maradt a két együttes között a hétpontos differencia. A Kékek Zabaleta, Dzeko és Agüero - az argentin tizenegyesből volt eredményes - góljaival verték 3-0-ra a Stoke Cityt.
A Tottenham keddi sikerével előrelépett egészen a harmadik helyig, de tegyük hozzá, a Chelsea két mérkőzéssel kevesebbet játszott, és csak egypont a hátrányuk a Hotspur mögött.

Eredmények - Premier League, 21. forduló |
Manchesteer City - Stoke 3-0 (1-0) Gólszerzők: Zabaleta (43.), Dzeko (56.), Aguero (74.-büntetőből) Swansea - Aston Villa 2-2 (1-1) Gólszerzők: Routledge (9.), Graham (94.) illetve Weimann (44.), Benteke (84.-büntetőből) Tottenham - Reading 3-1 (1-1) Gólszerzők: Dawson (10.), Adebayor (54.), Dempsey (79.) illetve Pogrebnyak (4.) West Ham - Norwich 2-1 (2-0) Gólszerzők: Noble (3.-büntetőből), O'Brien (26.) illetve Martin (90.) Wigan - Manchester United 0-4 (0-2) Gólszerzők: Hernandez (35., 63.), van Persie (43., 88.) |
0 Megjegyzések