Kína ellen kezd a vizes-vb-n a Benedek-csapat

Elkészült a menetrendje a nyári, barcelonai vizes világbajnokság 16-16 csapatot felvonultató vízilabdatornáinak, amelyeken a magyar férfi- és női válogatott egyformán érdekelt.

A július 21-én rajtoló és augusztus 4-én záruló pólós programban elsőként a Merész András irányította, a tavalyi londoni olimpián negyedik női együttes száll medencébe, méghozzá a nyitónapon a brazilok legjobbjai ellen, majd 23-án következnek az olaszok, 25-én pedig a kazahok.

A brit fővárosban olimpiai ötödik férficsapat, amelyet a szövetségi kapitányi poszton Kemény Dénest váltó Benedek Tibor vezet, július 22-én játszik először a vb-n, jelesül a négyes leggyengébbjével, a kínaiakkal, 24-én az ősi rivális szerb válogatott a soros ellenfél, a csoportzáró összecsapás pedig 26-án lesz, amikor is az ausztrál gárdával meccselnek a magyarok.

A csoportkörös alapszakaszt követően a korábbi lebonyolítási renddel szemben a barcelonai világbajnokságon - az eddigi pihenőnapos jutalom helyett - már a csoportelsők is vízbe szállnak a nyolcaddöntőben, ahol is egy másik négyes utolsó helyezettjével találkoznak, a csoportmásodikak pedig a négyesükben harmadikként végzett riválist kapnak a folytatásban.

A csoportelsőséggel az az előny jár, hogy az érintett alakulat, ha megnyeri nyolcaddöntős meccsét, a legjobb négy közé jutásért nem kerülhet szembe másik csoportgyőztessel, hanem elvben könnyebb ellenféllel, valamelyik csoportmásodik és -harmadik egymás elleni csatájának nyertesével mérkőzhet.
 
A magyar érdekeltségű mérkőzések
nők, D csoport:
július 21., vasárnap: Magyarország-Brazília 18.50
július 23., kedd: Magyarország-Olaszország 18.50
július 25., csütörtök: Magyarország-Kazahsztán 12.10

férfiak, C csoport:
július 22., hétfő: Magyarország-Kína 17.30
július 24., szerda: Szerbia-Magyarország 13.30
július 26., péntek: Magyarország-Ausztrália 10.50

Megjegyzés küldése

3 Megjegyzések

orsi üzenete…
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
orsi üzenete…
Hajrá fiúk, a vízilabdában mi vagyunk a királyok :) Kell az utánpótlás, ösztönözzük a fiatalokat. Ide is megéri minél többüknek jelentkezni, a MOL támogatja a fiatal sportoló tehetségeket tök jók
Hírszerkesztő üzenete…
Jó lett ez a hozzászólás :)