Knoch Viktor továbbment 500 méteren az második selejtezőkörből is a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon.
A magyar versenyző a hatodik futamban a szám olimpiai bajnokával, a kanadai Charles Hamelinnel, az új-zélandi Blake Skjelleruppal és az ukrán Valentin Danilovszkijjal küzdött a legjobb 24-be kerülésért. A selejtezőfutamokból csak az első kettő léphetett tovább.
A harmadik rajt sikerült jól, Knoch Viktor elsőnek fordult az első kanyarba, majd a négy és fél körös táv feléhez közeledve Hamelin megelőzte, de ők ketten ekkorra már óriási előnyre tettek szert a harmadik és negyedik helyen érkező riválisokkal szemben. A futamot végül a kanadai sztár nyerte, a magyar versenyző három tizedmásodperccel mögötte ért célba.
Az utolsó előtti futamban Liu Shaolin Sándor lépett jégre, és a megismételt rajt után a harmadik helyre állt be. Két körrel a célba érkezés előtt azonban a lett Roberto Pukitis elesett, a magyarnak ki kellett kerülnie, így lendületet vesztett, s az orosz Viktor An megelőzte. Liu Shaolin végül harmadik lett, és nem jutott tovább.
A Főnix Csarnok közönsége csaknem kétezer fősre duzzadt, amikor később Knoch Viktor jégre lépett a selejtező második körében.
A futam rajtját meg kellett ismételni, a második start azonban már jó volt. Knoch remekül indult, másodiknak fordult el az első kanyarban, s kiváló versenyzéssel, a hazai szurkolók lelkes és hangos biztatásától kísérve meg is tartotta ezt a pozíciót, megelőzve az orosz Szemjon Jelisztratovot és a japán Takamido Juzót.
A női selejtezők második körében Keszler Andrea is érdekelt volt, erős futamba került, papíron dél-koreai, kínai és japán ellenfele is jobb nála, legyőzhetőnek egyedül a litván Agne Sereikaite tűnt. A papírforma be is igazolódott, bár Keszler jó rajt után harmadiknak jött el, később az egyik kanyarban összeakadt a litvánnal, emiatt a versenybírók utólag kizárták, Sereikaitét pedig továbbjuttatták.

0 Megjegyzések