Egybehangzó sajtóértesülések szerint néma sztrájkba kezdett Gareth Bale a Tottenham csapatánál, a célja pedig az, hogy rábírja klubját, hogy az engedje el a Real Madridhoz. Edzője, Andre Villas-Boas elmondása szerint senkivel nem beszél már a csapatnál.
Több brit lap is arról cikkezett, hogy Gareth Bale egyértelmű, mégsem hangos elégedetlenségének adta a jelét az utóbbi napokban amiatt, hogy a Tottenham nem egyezett még meg a Real Madriddal az átigazolásával kapcsolatban.
A walesi szélső a The Mirror, a Daily Star, a The Times és a Daily Telegraph írásai szerint már csapattársaival sem beszél, így akarja kikényszeríteni a klubvezetőktől azt, hogy engedjék el végre Madridba, ahonnan a hírek szerint 80 millió font körüli összeg érkezhetne cserébe.
A Mirror a játékost edzőjét, Andre Villas-Boast is idézi Bale hallgatásával kapcsolatban:
- Senki nem tudja, mi jár a fejében, mivel senkivel nem beszél. Csak annyit látunk, hogy megérkezik az edzésre, aztán azt, ahogy távozik – mondta a cikk szerint a portugál tréner.
A The Times szerint Bale a Crystal Palace elleni idénynyitón is pályára léphetne, de feltehetően nem fog, lábsérülésre hivatkozva, így könnyen elképzelhető, hogy a Spurs drukkerei már nem is láthatják majd kedvenc csapatuk mezében a futballistát.