C. Ronaldo: Mourinho nem ér annyit, hogy beszéljek róla

Cristiano Ronaldo igyekezett elkerülni a José Mourinhóval kapcsolatos kérdéseket a hétközi Portugália-Hollandia barátságos mérkőzés után, de rövid válaszai így is árulkodóak voltak érzéseit illetően.

A Real Madridtól nemrégiben távozott José Mourinho nemrégiben tett nyilatkozatában úgy fogalmazott, az "igazi" Ronaldóval is dolgozott korábban a pályafutása során, utalva ezzel a korábbi brazil csatárra, és mintegy minősítve korábbi játékosát, Cristiano Ronaldót, akivel kapcsolatban azt is megemlítette, nem bírja a kritikát. Az újságírók ismét volt edzőjéről kérdezték a csatárt, aki késői góljával egyenlített a hollandok elleni 1-1-re végződő találkozón.

– Semmit nem szeretnék mondani arról a személyről. Nem ér ennyit. Sajnálom, de nem fogok róla beszélni– mondta a portugál csillag az O Jogónak.

A Real Madrid játékosa leszögezte, csak a klubra, és a Carlo Ancelotti nevével fémjelzett új érára szeretne koncentrálni.

– Szeretem azt, ahogyan Ancelotti dolgozik. Nagyszerű ember és remek edző.

A Real Madrid az amerikai felkészülési torna döntőjében 3-1-re győzte le Mourinho jelenlegi csapatát, a Chelsea-t. A mérkőzésen duplázó Ronaldót arról kérdezték, milyen érzés volt betalálni volt edzője csapatának.

– Pont ugyanakkora örömöt jelentett, mintha bármelyik másik csapat ellen szereztem volna gólt – zárta rövidre az ügyet a támadó.