Jenson Button, hétvégén rajthoz állt Fuerteventurban a féltávú triatlonversenyen. Hogy miért? A brit Forma-1-es pilóta felkészülésének egész évben részét képezi a triatlon. Ezzel az összetett sporttal fejleszti állóképességét, de legutóbb úgy döntött, kevesebb is elég.
Nyilván némi veszélyt is rejteget egy-egy triatlon verseny. A Kanári-szigeteken például meleg van, a hosszútávú versenyeken pedig hamar kiürül a szervezet, könnyen sérül az izomzat.
A brit pilóta a Kínai Nagydíjat követően április 26-án különösebb gond nélkül teljesítette a Kanári-szegeteken zajló 1,9 km-es úszást és 90 kilométeres kerékpározást, de a félmaratont izomproblémák miatt fel kellett adja - számolt be az auto123.com.
A sérülés feltehetően nem súlyos, így biztosan nem fenyegeti Button jövő hétvégi, barcelonai szereplését. A McLaren kezdetben nem reagált a médiában gyorsan körbefutó "megsérült Button" témájú cikkekre, majd közzétették, pilótájuknak semmi baja, maga döntött a verseny feladásáról és szerdán már szimulátoros edzésen vesz részt és természetesen semmi akadálya, hogy rajthoz álljon a Spanyol Nagydíjon.
