Kiütötte ellenfelét a Chelsea

A londoni labdarúgócsapat idegenben rendezett gálaelőadást a BL-ben, a Schalke elleni győzelem pedig csoportelsőséget ért.

Érdekes párharc várt kedden este a Chelsea-re a G csoportban, ugyanis vendéglátójuk, a Schalke 04 kispadján az a Roberto Di Matteo ül, akinek irányításával Bajnokok Ligáját nyert 2012-ben a londoni együttes. A vendégek semmit sem bíztak a véletlenre: Terry már a második percben betalált, az első félidőben pedig összesen három gólt szereztek az angolok.

A második játékrészben is főleg a Chelsea akarata érvényesült, amely az utolsó negyed óra kezdetén újabb két gólt lőve végül 5-0-ra nyert. A londoniak sikerükkel a továbbjutás mellett a csoport első helyét is bebiztosították.

A csoport másik meccsén áramszünet miatt közel egy órát csúszott a második félidő kezdete.

A H csoportban az FC Porto nyert a BATE otthonában korábban, így az biztossá vált, hogy a portugálok mellett a Shakthar Donyeck is tovább fog jutni. Az ukránok egy Athletic Bilbao elleni győzelemmel megtartották volna az esélyüket a kvartett első helyére, azonban a spanyol együttes egy második félidőben szerzett találattal elvitték a három pontot Lvivből.

Eredmények - Bajnokok Ligája, 5. forduló


G csoport:

Schalke 04 (német) - Chelsea (angol) 0-5 (0-3)
Gólszerzők: Terry (2.), Willian (29.), Kirchoff (44. - öngól), Drogba (76.), Ramires (78.) 

H csoport:

Shakthar Donyeck (ukrán) - Athletic Bilbao (spanyol) 0-1 (0-1)
Gólszerző: San José (68.) 

Fotó: Europress Fotóügynökség
Forrás: hir24.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések