Döntött az UEFA: Cüneyt Cakir fúj majd a Juventus-Barcelona mérkőzésen június 6-án.
Cakir a legelismertebb játékvezetők egyike napjainkban. Ő dirigált a 2014-es vb elődöntőjében a Hollandia-Argentína meccsen, a tavalyi Bajnokok Ligája fináléban illetve a három évvel ezelőtt Eb-döntőben pedig tartalék játékvezetőként vett részt.
A török sípmester idén négy BL- illetve három EL-összecsapáson működött közre, munkáját asszisztensként Bahattin Duran és Tarik Ongun segíti, míg az alapvonali játékvezetők Hüseyin Göcek és Baris Simsek lesznek a berlini találkozón.
A Dnipro-Sevilla Európa Liga-döntő az angol Martin Atkinson vezeti.

0 Megjegyzések