Rio 2016 - Ungvári is nyolcaddöntős a cselgáncstornán

Karakas Hedvig után Ungvári Miklós is győzött első meccsén, s ezzel bejutott a férfi cselgáncsozók 73 kg-os súlycsoportjának nyolcaddöntőjébe a riói olimpia hétfői versenynapján.  
A londoni olimpián 66 kg-ban ezüstérmes magyar dzsúdós az idei Eb-n 17. Nuno Saraivával kezdett. A bíró fél perc elteltével megintette a 35 éves Ungvárit, akit azonban ez nem zavart meg, türelmesen kereste a fogás lehetőségét a nála 13 évvel fiatalabb portugállal szemben. Előbb egy hosszú, de eredménytelen földharc következett, majd jukót érően vitte le ellenfelét. Ungvári továbbra is kezdeményezőbb maradt, folyamatosan leszorításokkal próbálkozott. Egy ilyen során - bár az idő már lejárt - végigvihette az akciót, amiért vazaarit kapott.

Ungvári - akárcsak négy éve - jelezte, hogy csak a verseny végén kíván nyilatkozni.

A ceglédi versenyző a 16 között a holland Dex Elmonddal találkozik, aki első meccsén vazaarival verte az üzbég Mirali Saripovot. Ungvári 4-3-ra vezet kettejük különpárharcában.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések