Gyerekeket zaklatott az olimpiai bajnok kapitányunk

Ausztriában állítják bíróság elé, mert szexuális vétségeket követett el. Egyelőre két kiskorú miatt került a hatóságok látókörébe. 1984-ben és 1988-ban nyert aranyérmet ötkarikás játékokon.
Peter Seisenbacher, kétszeres olimpia bajnok bíróság elé áll Bécsben. Az osztrák nemzeti hős cselgáncsozóról kiderült, hogy korábban két, 14 év alatti kislány ellen követett el szexuális vétséget. Állítólag Seinsenbachernek volt egy harmadik áldozata is, aki megúszta a sportoló közeledését, mivel visszautasította piszkos ajánlatait.

Az osztrák sajtó egyelőre nem közölte a lányok nevét, de az ügyészég hamarosan arra fogja kérni a bíróságot, hogy emeljenek vádat Seisenbacher ellen. Egyelőre nem tudni, hogy a zaklatás sikeres volt-e.

Az osztrákok kiválósága Los Angelesben (1984) és Szöulban (1988) nyert aranyérmet 86 kilogrammos súlycsoportban. Visszavonulása után edző lett, a sydneyi játékok idején magyar szövetségi kapitányként tevékenykedett.

Magyarország mellett dolgozott Ausztriában, Grúziában és Azerbajdzsánban is. A 2012-es londoni olimpián Ungvári Miklóst épp az általa irányított grúz Lasa Savdatuasvili verte meg a döntőben.

Michelle Wild orális akciója az új MTK Stadionban +18

A Cowboys rúgójátékos nélkül maradhat

Hosszú Katinkától senki nem irigyli a luxust

Megdöbbentő: Visszatérhetnek a pályára a bundázó a focisták

Ökölvívás: az összes riói bírót eltiltotta a nemzetközi szövetség


Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések