A múlt heti tragikus repülőszerencsétlenség egyik túlélője, Alan Ruschel megtette a felépülés első lépéseit, azonban csapattársainak elvesztése komoly trauma számára.
Múlt héten hétfőn lezuhant a Lamia bolíviai légitársaság járata Kolumbiában 77 utassal a fedélzetén, köztük a brazil élvonalbeli Chapecoense futballcsapat játékosaival, akik épp a Copa Sudamericana döntőjének első mérkőzésére utaztak. A szerencsétlenséget hatan élték túl, köztük három focista.
A 27 éves hátvéd Alan Ruschel volt a túlélők egyike, akit élve húztak ki a roncsok közül. Jelenleg az egyik legjobb kolumbiai klinikán ápolják. A legfrissebb felvételek alapján pedig látszik, hogy fizikai állapota kielégítő, újra saját lábán jár. Üzenetet is küldött a szurkolóknak. „Szeretném megosztani veletek, hogy egyre jobban vagyok, a felépülésem jó irányba halad, ezért hamarosan hazatérhetek Brazíliába, hogy ott fejeződjenek be a kezelések.” Hozzátette, „hálás vagyok mindenkinek a támogatásáért, amelyet küldtetek nekem, nagyon köszönöm.”
A képsorokon a focista mellett az ortopéd orvosa, Marcos Andre Sonagli látható, aki elmondta,
„Alan jól van, nem szenvedett gerincvelő sérülést, … most már újra sétál is.”
A játékos óriási lépést tett a gyógyulás irányába, hiszen múlt héten a 24 éves menyasszony még azt közölte a nyilvánossággal, hogy párja csak gesztusokkal képes kommunikálni. Marina Storchi a DailyMail-nek elmondta, amikor megtudta, hogy lezuhant a gép roncsai közül élve húzták ki Alant felsikoltott, és azt kívánta, hogy maradjon élve. A korábbi szépségkirálynő Kolumbiába utazott a leendő apósával.

0 Megjegyzések