Breaking News

Sajnálta a pénzt Ronaldóra a Barca

Cristiano Ronaldo a Barcelonában? Nem sokon múlt, hogy a Real Madrid portugál focistája 2003-ban a Bajnokok Ligája-címvédő spanyol sztárcsapat ősi riválisához kerüljön.
Azért hiúsult meg az átigazolása, mert a Barcánál sajnálták rá a pénzt. A háromszoros aranylabdás abban az évben 19 millió euróért (6 milliárd forintért) szerződött az angol Manchester Unitedhoz a portugál Sporting Lisboától. Joan Laporta (54), a Barcelona akkori elnöke a spanyol Marca című újságnak most bevallotta, hiá­ba állapodott meg Ronaldóval a MU, esélye lett volna a britek által ajánlott összegnél 2 millió euróval (628 millió Ft-tal) kevesebbért átigazolni a 18 esztendős portugált, de nem tartott rá igényt.

Feltehetően később megbánta döntését.

– Lisszabonban tárgyaltam Jorge Mendesszel, Ronaldo ügynökével. Elsősorban Decót akarta nekem eladni, de felhívta Cristianóra is a figyelmemet, akiről azt mondta, szerinte még nála is sokkal jobb játékos lesz – mesélte a Barcelona exelnöke. – Akkoriban zajlott a csapatunk újjáépítése, sok pénzt kiadtunk azon a nyáron, hiszen leigazoltuk Ronaldinhót, Rafael Márquezt és Ricardo Quaresmát, többet már nem akartunk költeni.

Ronaldo 2009-ig játszott a Manchester Unitedban, többek között Bajnokok Ligáját, FA-kupát és három bajnoki címet szerzett az együttessel. A Real Madrid abban az esztendőben vette meg akkor még világrekordot jelentő 94 millió euróért (29,5 milliárd forintért). A támadó Spanyolországban is sikeres, hiszen nyert bajnokságot, a BL-ben és a Spanyol Kupában pedig kétszer is diadalmaskodott.

Még belegondolni is furcsa: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo akár egy csapatban játszhatott volna...

Ma újfent összecsap egymással a két futballista, hiszen Barcelona–Real Madrid spanyol csúcsrangadót rendeznek (Sport1, 16.15). Az el Clásico előtt a madridiak 6 pont előnnyel vezetik a táblázatot.

Mesterhármassal csúcsot állíthat be

Ronaldo a bajnokságban eddig hétszer lépett pályára a barcelonai Camp Nou sta­dionban. Ezeken a találkozókon öt gólt szerzett, akárcsak Alfredo Di Stefano (†88), míg Puskás Ferenc (†79) néggyel zárta karrierjét. A házi csúcsot a hatszoros BEK-győztes Gento (83) tartja, ő tizenhat barcelonai el Clásicón játszott a ligában, s nyolcszor volt eredményes.

Nincsenek megjegyzések