A játékosok fizetik szombaton a Loki B-közép sörét

A NB I-ben a kiesés elől menekülő DVSC játékosai rendhagyó módon mutatják ki hálájukat szombaton a klub szurkolótábra felé. 
A debreceni csapat játékosai állják majd ugyanis a listavezető Honvéd elleni bajnokin a B-középben szurkoló drukkerek sörét. 

"A legutóbbi hazai mérkőzésen, az Újpest ellen szinte megtelt a B-szektor, ahonnan végig nagyszerű szurkolás hallatszott. A drukkerek remek hangulatot varázsoltak a Nagyerdei Stadionba, és folyamatosan buzdították a csapatot. Ennek is köszönhetően a DVSC 1-0-ra megnyerte a találkozót, és ezzel nagyon fontos három pontot szerzett.

A játékosok hálásak a támogatásért, és köszönetük jeléül úgy döntöttek, hogy vendégül látják a B-közepes szurkolókat, akik a következő hazai bajnokin, a Honvéd ellen (szombat 18 óra) ingyen fogyaszthatják a sört" - írja a klub hivatalos oldala, a Dvsc.hu.

Két fordulóval az NB I zárása előtt a Loki a 12 csapatos élvonal nyolcadik helyén áll, de csak három ponttal előzi meg a már kieső helyen tanyázó MTK-t. A hajdúságiak élete nem lesz könnyű az utolsó két fordulóban: előbb a listavezető Honvédot fogadják az utolsó hazai bajnokijukon, majd (feltehetően) Mezőkövesden a jelenleg 36 ponttal a kilencedik helyen álló Diósgyőrrel találkoznak. 

Origo.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések