Bombameglepetés: kikapott Nadal salakon

Dominic Thiem nagy meglepetésre két játszmában legyőzte a negyeddöntőben a római tenisztorna férfi versenyének nagy esélyesét, Rafael Nadalt, aki idén először kapott ki salakon.
Az osztrák játékos az egész pénteki mérkőzésen fantasztikusan játszott. Rögtön a meccs első játékában elvette spanyol riválisa adogatását, később pedig ezt megismételte. Nadal ezután már csak szorosabbá tudta tenni a szettet, de Thiem másodjára kihasználta, amikor a játszmáért szerválhatott. 

A folytatásban is kiélezett küzdelmet láthatott a közönség, 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, ekkor ismét Thiem nyerte el ellenfele adogatójátékát. A 30 éves Nadalnak ezt követően háromszor is volt lehetősége egyenlíteni, de nem sikerült kihasználnia a kínálkozó lehetőséget. Ezzel szemben a 23 esztendős Thiemnek nem remegett meg a keze és újabb brékkel lezárta az 1 óra 51 percig tartó találkozót.

A két játékos három héten belül harmadszor csapott össze, korábban a barcelonai és madridi fináléban Nadal győzött, akinek 17 meccsen át tartó veretlenségi sorozata szakadt meg salakon.

A másik két, már lejátszott férfi negyeddöntő is meglepetést hozott, ugyanis kiesett az ötödik helyen kiemelt kanadai Milos Raonic és a hatodikként rangsorolt horvát Marin Cilic.

Eredmények, negyeddöntő:

férfiak (5,4 millió euró összdíjazás):
Thiem (osztrák, 8.)-Nadal (spanyol, 4.) 6:4, 6:3
Zverev (német, 16.)-Raonic (kanadai, 5.) 7:6 (7-4), 6:1
Isner (amerikai)-Cilic (horvát, 6.) 7:6 (7-3), 2:6, 7:6 (7-2)

nők (2,4 millió euró összdíjazás):
Bertens (holland, 15.)-Gavrilova (ausztrál) 6:3, 6:3
Halep (román, 6.)-Kontaveit (észt) 6:2, 6:4

Forrás: origo.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog