Hamilton szerint a Ferrari mindent megtett Vettel győzelméért

Lewis Hamilton a Monacói Nagydíjat követően elmondta, szerinte a Ferrari Sebatian Vettelt első számú pilótaként kezeli, és mindent megtesznek azért, hogy a német a lehető legtöbb pontot összegyűjtse.
Mint arról mi is beszámoltunk, Sebastian Vettel győzött Monacóban. A négyszeres világbajnok a pályán nem tudta megelőzni csapattársát, a pole-ból rajtoló Kimi Räikkönent, de jobb gumistratégiájának köszönhetően a kerékcseréket követően átvette az első helyet, amit meg is őrzött a futam végéig. A monacói versenyhétvégét 7. helyen záró Hamilton szerint Vettel azért tudta megelőzni Räikkönent, mert a Ferrari a németet választotta első számú pilótának.

“Világos, hogy a Ferrari kiválasztotta az első számú versenyzőjét, és mindent megtesznek, hogy Sebastian maximalizálhassa a pontjait. Nagyon nehéz az élen lévő versenyzőt megelőzni, kivéve ha a csapat úgy dönt, hogy az egyik versenyző előnyt élvez.”

Hamilton azt is hozzátette, hogy a Mercedesen belül soha nem kérne olyat, hogy őt favorizálják csapattársával, Valtteri Bottasszal szemben.

“Nem beszéltem a csapatommal, és nem is tervezem. Valtteri eddig remek munkát végez, és jelenleg nem gondolnám, hogy bármelyikünket is előnyben kellene részesíteni. Soha nem volt ennyire fontos, hogy kollektíven, csapatként dolgozzuk, mert az a feladatunk, hogy legyőzzük a Ferrarit a konstruktőrök versenyében” – folytatta Hamilton.

A háromszoros világbajnok egész hétvégén nem találta a ritmust, az időmérőt a 14. helyen zárta, a futamon pedig csak a 7. helyig tudott előrelépni, így különösen rosszul érintette, hogy legnagyobb riválisa a maximális pontszámot gyűjthette be a hétvégén. A hírek szerint Hamilton elsősorban az ultralágy gumikkal küszködött, amit sehogyan sem tudott megfelelően munkára bírni. Két évvel ezelőtt Szocsiban hasonló problémái voltak a Mercedes pilótájának.

“Természetesen hasonló hétvégét nem engedhetünk meg magunknak, ha a Ferrari ennyire gyors. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is eshet meg velünk ilyesmi. Jelenleg nincs ok az aggodalomra. Arra törekszünk, hogy megoldjuk a problémákat, és bízunk abban, hogy hasonló nem fordul elő. Most nem alakultak jól a dolgok, és nehéz helyzetbe kerültünk.”

Hamilton azt is hozzátette, hogy szerinte a Ferrari mindegyik pályán erős lehet, így nagyon nehéz lesz legyőzni őket.


Forrás: hosszabbitas.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések