Visszavonul az egyik legsokoldalúbb focista

Három nappal azután, hogy mesterhármasának köszönhetően a Feyenoord 1999 óta először megnyerte a holland labdarúgó-bajnokságot, Dirk Kuyt, a klub 36 éves legendája bejelentette visszavonulását.
Emlékeztek a 2014-es foci-vb Hollandia-Mexikó nyolcaddöntőjére? A mérkőzést 2-1-re Louis van Gaal szövetségi kapitány csapata nyerte úgy, hogy a mexikóiak a 88. percig vezettek, aztán jött Sneijder és Huntelaar gólja, utóbbi a 94. percben talált be büntetőből, így az Oranje jutott tovább, végül a dobogó legalsó fokáig meneteltek.

Nos, Dirk Kuyt azon a mérkőzésen három (!) poszton is feltűnt, és mindegyik pozícióban klasszisteljesítményt nyújtott. Balhátvédként kezdett, majd átvezényelték a jobb oldalra, hogy a hajrában már csatárként játsszon. A Voetbal International beszámolója szerint Kuyt volt a mezőny egyik legtöbbet mozgó játékosa, aki a pálya minden pontján ott volt a 90 perc alatt. Kuyt azon a meccsen ünnepelte 100. válogatottságát, a nemzeti csapatban összesen 104-szer szerepelt és 24 gólt szerzett, a 2010-ben vb-ezüstérmes gárdának is tagja volt.

Ahogy Kele János, az angol foci egyik legjobb hazai szakírója írta Facebook-posztjában, “Kuyt volt a totális futballista prototípusa: minden (mezőny)poszton tudott játszani, és mindegyik poszton majdnem ugyanolyan jól.” Vagy ahogy Haraszti Ádám, a DigiSport kommentátora jegyezte meg kommentjében, Kuyt “a futballtörténelem legjobb jobbhátvéd-középcsatára.”

Kuyt az Utrechtben mutatkozott be a holland élvonalban az 1998/1999-es szezonban. Öt évvel később szerződött először a Feyenoordhoz, ahol első rotterdami korszakának mindhárom évében házi gólkirály volt. Majd hat esztendőt töltött a Liverpoolnál (ahol már első évében Bajnokok Ligája-döntős volt), ahonnan Törökország felé vette az irányt és három évadot játszott a Fenerbahce színeiben. 2015 nyarán tért vissza a Feyenoordhoz.

Döntéséről szerdán edzője és korábbi válogatottbeli csapattársa, Giovanni van Bronckhorst számolt be azt követően, hogy a Feyenoord vasárnap 18 év után diadalmaskodott újra a holland bajnokságban. Az Eredivisie záró fordulójában a Feyenoord a triplázó Dirk Kuyt vezérletével győzte le 3-1-re a Heraclest, így lett aranyérmes. Hétfőn 140 ezer szurkoló ünnepelte Rotterdam utcáin a bajnoki címet.

Gazdag és eredményes pályafutását jól mutatják az alábbi számok: a holland élvonalban, az Eredivisie-ben 324 mérkőzésen 153 gólt szerzett, a Premier League-ben 208 meccsen 51-szer volt eredményes, a török Süper Lig-ben 95 ligameccsen 25 találatot jegyzett.

Szélső hátvédként (mindkét oldalon), csatárként, szélsőként és támadó középpályásként is abszolút megállta a helyét. Az egyik legalázatosabb, legszenvedélyesebb, minden értelemben legprofibb futballista, akit az elmúlt 15 évben volt szerencsénk látni. Nem egy született zseni, inkább a szorgalmával és rengeteg munkával nőtt sokak fölé.

“Egész karrierem során a szívemre hallgattam, amikor fontos döntéseket kellett meghoznom. Úgy érzem, ez a megfelelő időpont a visszavonulásomra. Két fantasztikus évet töltöttem el Rotterdamban, miután visszatértem a Feyenoordhoz. Már akkor mondtam, hogy képesek lehetünk megnyerni a bajnokságot, de akkor még mindenki kinevetett. Ez a bajnok cím az abszolút csúcs. Mindig arról álmodtam, hogy trófeákat nyerek és bajnok leszek a Feyenoorddal. Minden álmom valóra vált.” – nyilatkozta Kuyt, aki visszavonulását követően a klub menedzsmentjében kap majd helyet.Forrás: Hosszabbítás.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések