Sterbik: pályafutásom megkoronázása az MVP-díj

Pályafutása megkoronázásának nevezte Sterbik Árpád, a győztes Vardar Szkopje kapusa, hogy a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntőjének legértékesebb játékosává (MVP) választották Kölnben.
A világbajnok, és immár négyszeres BL-győztes játékos elmondta, nem számított az egyéni elismerésre, amelyet először ítéltek oda kapusnak. “Kilenc BL-döntőben védtem, négyszer megnyertem a trófeát, de ez az MVP-díj a pályafutásom koronaékszere. Egyszerűen hihetetlen” – nyilatkozta a vajdasági születésű kézilabdázó.

Sterbik a Barcelona elleni szombati elődöntőben és a Paris Saint-Germainnel szembeni vasárnapi fináléban is kiválóan védett, csapata mindkét találkozót egy utolsó másodperces góllal nyerte meg.

“Csapatként működtünk, ez volt a kulcs. A fiatalabb játékosaink is – akik korábban még nem nyertek BL-t – remek munkát végeztek. Miután megvertük a Barcelonát, mindannyiuk szemében láttam, nem azért vagyunk itt, hogy lássuk Kölnt, hanem azért, hogy megnyerjük a címet” – tette hozzá Sterbik.

A Bajnokok Ligája gólkirálya 115 találattal a PSG német Európa-bajnoka, Uwe Gensheimer lett, aki ennek ellenére rendkívül csalódott volt a döntő után.

“Egy játékos évekig készül arra, hogy ilyen mérkőzésen játszhasson, ezért nagyon fájó a vereség. A második félidőben túlságosan sok labdát veszítettünk. Szerintem a Vardar megérdemli a győzelmet” – mondta a 24-23-as vereséget követően.

A szkopjei csapat keretének csupán egyetlen macedón tagja volt. Sztojance Sztojilov elmondta, nagyon büszke a társaira, mert nagyszerű karakterek és az egész szezonban rendkívül bátrak voltak. A Vardar a mostani idényben minden megnyert, ahol elindult, hiszen hazája bajnokság és kupasorozata, illetve a Bajnokok Ligája mellett a SEHA Ligában is első lett. “Ez a siker nagyon fontos a csapat, a klub és az egész ország számára. Nem csak azért jöttünk ide, hogy játsszunk egy jót, hanem azért, hogy nyerjünk” – szögezte le a beálló.

Raul Gonzalez vezetőedző a világ legjobbjainak nevezte a játékosait. “Büszke vagyok ezekre a srácokra. Még nem szeretnék a meccsről beszélni, mert ez nem a megfelelő pillanat az elemzéshez. Csak köszönetet szeretnék mondani a játékosoknak, a klubnak, minden macedón embernek, aki figyelte a mérkőzést” – nyilatkozta.

A párizsiak világbajnok irányítója, Daniel Narcisse közölte, nem tudja, történt-e korábban olyan, hogy egy csapat mindkét meccsét az utolsó pillanatban nyerte meg. “A Vardar gyönyörű hétvégét zárt. Nehéz szavakat találni, mert egész évben a BL-címért dolgoztunk, igyekeztünk a legjobbat nyújtani a tornán, de nem sikerült. Nem vagyunk boldogok, de jól teljesítettünk és jobb eredményt értünk el, mint a tavalyi harmadik hely” – tette hozzá.

A BL négyes döntőjében első alkalommal szerepelt Vardar a 13. klub, amely megnyerte a trófeát, és a hatodik különböző csapat, amelyik az elmúlt hat évben bajnok lett. Szlovénia és Spanyolország után Macedónia a harmadik ország, amely férfi és női BL-sikerrel is büszkélkedhet. A nőknél 2003-ban a Kometal Szkopje nyert, idén a Vardar pedig hosszabbításban veszítette el a finálét Budapesten a Győrrel szemben.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések