Újra együtt az álompár: bővült a család is a botrányok után

Újra dúl a szerelem a világbajnok kajakos Dudás Miklós és Szigligeti Ivett között.
Tavaly nyáron doppingolás miatt hosszú időre eltiltották a versenyzéstől a 26 éves kajakost, majd egy bolti rongálás is tetézte a bajt. A sportoló bevallása szerint már megbánta a bűnét, "jó útra tért", és már készül a visszatérésére.

– Beismerem, hogy mind az én hibámból adódóan volt. Ivett hála Istennek megbocsátó. Örülök, hogy meg tud bocsátani akkor is, ha hülyeséget csinálok – mondta TV2 Ripost magazinban Dudás.

A páros a történtek után, ha nehezen is, de túllendültek a nehézségeken, és tiszta lappal indították a kapcsolatukat. Ennek jelképe, hogy egy kis tacskót is örökbe fogadtak, a Baba nevet adták a négylábú állatnak.


Forrás: blikk.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedvelj minket

Powered by Jasper Roberts - Blog