Egy magyar futó teljesítette elsőként a világ legdurvább versenyét

A Himalájában 5 nap alatt 5 maratont kell futni, 120 órán belül. Idén hárman indultak, de csak Szőnyi Ferenc ért be.
Elképesztő, 113 órás szintidővel teljesítette a világ legnehezebb futóversenyét, a 480 kilométeres Hell Ultra Running versenyt a magyar ultrafutó, Szőnyi Ferenc. A Himalájában a Manali és Leh közti távot kellett leküzdeni, 10 ezer méteres szintemelkedéssel, dacolva a mínuszokkal és a magassággal. A világon elsőként Szőnyi Ferencnek sikerült a távot végigfutnia. Az idei versenyen hárman indultak el, a másik két résztvevő korábban feladni kényszerült. Egyikük térdproblémákkal küzdött, másikukat a magasság viselte meg, 5 ezer méter felett is futni kellett.

Szőnyi Ferenc a verseny után az M1-en arról beszélt, sok ultratávon indult már, ide már tavaly is hívták, de akkor még nem készült fel. Most sok "rávezető" versenyen vett részt, legutóbb a Békéscsaba-Arad 100-100 kilométeres futáson.

A futás alatt napi egy banánt, három tojást, egy kis édességet és sok folyadékot fogyasztott. "Voltak fájdalmak, küzdelmek" - mondta a pénteken hazatért sportoló. Volt hó, eső, jég, hideg, meleg, 5300 méteren az oxigénhiány jelentette a legnagyobb kihívást, de igazi holtpont nem volt. "A precíz felkészülés és a koncentráció meghozta gyümölcsét" - tette hozzá.

A beérkezés pillanatai


hvg.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések