Kajak-Kenu: taroltak a magyarok - ők az új kajakkirálynők

Még hosszú id­eig szép magyar kajaksikerekre számíthatunk. A plovdivi Európa-bajnokságon főként fiatalok képviselték a szakágat, ennek ellenére záporoztak az aranyérmek, s kijelenthetjük: új kajakkirálynők születtek.
A tavalyi riói olimpián is a nők remekeltek leginkább, az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta viszont „szülési szabadságát” tölti, s az aranynégyesből néhány hónapon belül Csipes Tamara is anyuka lesz. Helyettük viszont remekeltek az ifjak.

Takács Tamara, Lucz Dóra és Bodonyi Dóra kiemelkedett a mezőnyből. Takács és Lucz a négyessel nyerte első aranyát szombaton, Bodonyi pedig szintén aznap az 1000 méteres távon diadalmaskodott nagy fölénnyel.

– Sikerült a kétszázra begyakorolt rajtot hoznom, és a lányok le tudtak követni, a végére pedig azt tudom mondani: örülök, hogy nyertünk – értékelt Lucz Dóra.

Bodonyira kicsit ráijesztettek, de a táv felétől nem adott esélyt az ellenfeleknek.
– Ilyen helyzetet nekem mindig nehéz fejben megélni, nem szeretem, ha mennek előttem – viccelődött Bodonyi Dóra , akit a végén a lengyel Beata Mi­kolajczyk szorongatott, de a magyar versenyző 150 méterrel a cél előtt még rá tudott tenni egy lapáttal, és fölényesen nyert.
A vasárnap is magyar aranyesőt hozott. A mindössze 20 éves Takács egyesben 500 méteren bravúrosan versenyzett, míg 200-on Lucz nyert újabb aranyat. Bodonyi még 5000 méteren is indult, s X. lett.

– Jó érzés magyarként beállni a rajtgépbe, tudtam, hogy félnek tőlem – mondta Takács Tamara. – A rossz rajt után az volt bennem, hogy Danuta is így szokta csinálni, ha tavaly tudott úgy Eb-t nyerni, hogy egy hajó hátrányt kapott a rajtban, akkor nekem is ezt kell csinálnom.

Nádasék is dupláztak

A plovdivi aranyak nagy részét a hölgyek szerezték, de a férfimezőnyben is voltak magyar duplázók. A Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán kaja négyes 500 m-en aranyérmes lett, s párosban Nádas és Tótka újra nyert.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések