Pacquiao kikapott egy volt tanártól, a világ bundát kiált

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban WBO váltósúlyú világbajnoki címét tette kockára Manny Pacquiao az ausztrál Jeff Horn ellen Brisbane-ben.
A mérkőzés esélyese a Fülöp-szigeteki bokszoló volt, aki remekül is kezdte a találkozót. Már az elején padlózott ellene a korábban tanárként dolgozó hazai okölvívó. Pacquiao uralta a mérkőzést, az sem zavarta meg, hogy a hatodik és a hetedik menetben ápolni kellett – írja a Sky News.

Ennek ellenére általános megdöbbenésre egyhangú pontozással Hornt hozták ki a győztesnek a pontozóbírók.

A hazai ringben bokszoló 29 éves Horn az egyik pontozónál 117-111 arányban nyert, másik kettőnél pedig egyaránt 115-113-ra.

Pedig az ESPN statisztikáiból kiderül, Pacquiao 183-szor találta el ellenfelét, míg őt csak 94-szer ütötték meg.

Ez van, ez is a játék része. Ez a bírák döntése, amit tiszteletben tartok – nyilatkozta Pac-Man a mérkőzés után.

Pacquiao profi pályafutása második meccsét veszítette el, 2015-ben Floyd Mayweather győzte le.

A 38 éves filippínó elmondta, szeretne élni a szerződésben kötött visszavágó lehetőségével. Döntését Horn is üdvözölve fogadta.

Manny Pacquiao kikapott, mert a boksz egy vicc. Hogyan tudják az emberek komolyan venni a sportágat ezután. Jeff Horn nem nyerte meg ezt a mérkőzést – akadt ki a Twitteren Jason McIntyre, a Fox Sports riportere.


24.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések