Vuelta a Espana: Ben King nyerte a negyedik szakaszt, csökkent Kwiatkowski előnye

Egy sikeres szökést követően Ben King, a Dimension Data versenyzője nyerte az idei spanyol körverseny negyedik szakaszát. Összetettben továbbra is Michael Kwiatkowski vezet. 
A mai napon Vélez Málaga és Alfacar Sierra de la Alfaguara 161 kilométert tekert a mezőny és a szakasz során előbb az  Alto de la Cabra Montes, majd befutóként a Puerto de Alfacar került megmászásra az első kategóriába tartozó hegyek közül. 

Az első kilenc kilométert követően kilenc versenyző tudott elszakadni a főmezőnytől. A szökevények között volt többek között Pierre Rolland, Oscar Cabedo és Ben King valamint a hegyi trikót viselő  Luis Angel Mate is. Az első kiemelt hegyet Mate mászta meg elsőként, így tovább növelte előnyét a különversenyben. 

A főmezőnyt a Sky vezette, de a különbség a két csoport között néhol a 10 percet is meghaladta és már 50 kilométerrel a vége előtt úgy tűnt, hogy sikeres lesz a szökés. 

A gyorsasági részhajrát Ben King nyerte meg és a Dimension Data amerikai kerékpárosa virtuálisan át is vette a piros trikót. A Lotto-NL tempójának köszönhetően ez a helyzet csak néhány kilométerig állt fenn, a szököttek előnye rohamosan csökkent. 

Benjamin King végül így is meg tudta nyerni a szakaszt és ezzel a Dimension Data idei első World Tour-sikerét szerezte. A második helyen Nikita Stalnov végzett míg Pierre Rolland ért célba harmadikként. 

Összetettben továbbra is Mikhal Kwiatkowski vezet, ám a lengyel előnye némileg csökkent. A második helyre Emanuel Buchmann jött előre, míg Simon Yates harmadiknak zárkózott fel. 

Holnap  Granada és Roquetas de Mar között 188,7 kilométerrel folytatódik a verseny. A szakaszon ugyan lesz egy második kategóriás emelkedő, de sík terepen fog véget érni. 

A 4. szakasz végeredménye:

1. Benjamin King (USA) Dimension Data 4:33:12
2. Nikita Stalnov (Kaz) Astana Pro Team + 2 mp
3. Pierre Rolland (Fra) EF Education First-Drapac p/b Cannondale + 13 mp
4. Luis Angel Mate Mardones (Spa) Cofidis, Solutions Credits + 1:08
5. Ben Gastauer (Lux) AG2R La Mondiale + 1:39
6. Jelle Wallays (Bel) Lotto Soudal + 1:57
7. Oscar Cabedo Carda (Spa) Burgos BH + 2:24
8. Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott + 2:48
9. Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe + 2:50
10. Miguel Angel Lopez (Col) Astana Pro Team + 3:07

Az összetett állása:

1. Michal Kwiatkowski (Pol) Team Sky 13:47:19
2. Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe + 7 mp
3. Simon Yates (GBr) Mitchelton-Scott + 10 mp
4. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team + 12 mp
5. Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb + 25 mp
6. Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida + 30 mp
7. Tony Gallopin (Fra) AG2R La Mondiale + 33 mp
8. Nairo Quintana (Col) Movistar Team + 33 mp
9. Steven Kruijswijk (Ned) LottoNL-Jumbo + 37 mp
10. Enric Mas (Spa) Quick-Step Floors + 42 mp

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések