Hagyományteremtő szándékkal július 13. és 16. között rendezik meg Zalaegerszegen az első Restart Fesztivált. A sporteseményen 13 országos versenyt rendeznek, ismeretterjesztő előadásokat tartanak, egészséges és finom gasztronómiai különlegességekkel várják a látogatókat. Zalaegerszeg kiemelten támogatja a sportot és az egészséges életmódot. A város természetes és épített környezete, dombos tája, erdői, élővizei, ideális helyszínt biztosítanak sportfesztivál megrendezésére - emelte ki a szerdai programismertető sajtótájékoztatón Zalaegers…
Jövő március végén indul a Magyar Everest Expedíció, amelynek során Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók első magyarként oxigénpalack nélkül próbálják megmászni a Mount Everest 8848 méteres csúcsát. A Csomolungma a tizennégy nyolcezer méter feletti csúcs közül a legmagasabb - hangsúlyozta Stefano Favaro, a 2017-es Magyar Everest Expedíció menedzsere a csütörtökön Budapesten tartott kötetlen beszélgetésen, hozzátéve, hogy az extrém körülmények között a csúcs megmászása nagy fizikai és lelki megpróbáltatást jelent a hegymászóknak. …
Bosszantónak és csonkának, mégis szerencsésnek nevezte a Johnnie Walker K2 Expedíciót Klein Dávid, aki hegymászótársával, Suhajda Szilárddal hétfőn Budapesten számolt be az út során szerzett tapasztalataikról. "Hegymászótechnikai, szakmai szemmel egy bosszantó és rendkívül csonka expedíció volt ez, hiszen nem értük el a csúcsot, ugyanakkor nagyon szerencsések is voltunk" - mondta el Klein Dávid hegymászó. Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók június 14-én indultak el Budapestről, hogy oxigénpalack nélkül megmásszák a Föl…
Ki ne ismerné Bethany Hamilton történetét? A lány, aki tizenhárom évesen elveszítette a karját, mára boldog kismama. Ő az élő példa arra, hogy soha nem szabad feladni az álmainkat! Bethany szülei azért költöztek Hawaiira, hogy lányuk szabadon hódolhasson szenvedélyének, a szörfözésnek; majd láss csodát, ötévesen meg is nyerte első versenyét. Amikor azonban 13 éves volt, egy négyméteres tigriscápa leharapta a bal karját. A barátainak köszönhetően túlélte a támadást, és csupán néhány hét elteltével ismét a deszkán állt, ahonnan az…
A Boston Bruins jégkorongcsapat kapusáról, a finn Tuukka Raskról nevezett el egy kutató egy új darázsfajt, amelyet Kenyában fedeztek fel a közelmúltban - olvasható a The Boston Globe internetes kiadásában. Robert S. Copeland entomológus, a Nairobi Rovarélettani és Ökológiai Központ tudósa azért döntött úgy, hogy a kedvenc csapatának kapusáról nevezi el a darázsfajt, mert így akarta kifejezni csodálatát a játékos iránt, aki "kiemelkedő karriert futott be a sportok egyik legnehezebb pozíciójában". A massachusettsi Newtonban f…
Csütörtök reggel a Budapest Airport 1-es termináljának kifutópályájáról elindult az Ég és Föld között - Fellegvándorok a világ körül elnevezésű emlékexpedíció, amelynek két magyar pilótája Földi Zoltán és Hankusz Kálmán a tervek szerint 30 nap alatt kerüli meg a Földközi-tengert, 12 ezer kilométert megtéve és 15 országot érintve a levegőben. A magyar mérnökök által fejlesztett, és Kecskeméten megépített, Vízangyal nevet viselő, kétszemélyes Magnus Fusion kisgép egy 1931-es repülő mai, átszabott mása. Az emléktúra Bánhidi Antal és Bisit…
Sí és hódeszkaversenyre várják a téli sportok kedvelőit a mátraszentistváni Síparkban január 31-én, a háromnapos Hófesztivál keretében. A verseny a síelés magyarországi történetének elmúlt száz évét, technológiai fejlődését szeretné bemutatni, valamint tisztelegni akar a sportág legjobb magyarjai előtt - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A második alkalommal kiírt versenyen újdonság, hogy a résztvevők három kategóriában nevezhetnek: veterán felszerelésben, antik fémkötéses vagy bőrszíjas, autentikus fából készü…