A Barca pikáns átigazolásra készül, marad a Real egyik legnagyobb értéke

Két fő jelöltje van a középső védő posztra Gerardo Martinónak, a Barcelona új mesterének, egyikük leigazolása ráadásul elég pikáns lenne. A Real Madrid közben két fiataljával is szerződést hosszabbított, köztük legtöbbre tartott saját nevelésű labdarúgójával is. Lapértesülések szerint Luis Suarez megegyezett az egyik kérővel, a Lazio fiatal tehetséggel erősített, a Fulham pedig olasz válogatott támadóval szeretne.

ANGLIA
Tottenham: A Daily Mirror beszámolója szerint a Sours illetékesei egyre jobban tartanak attól, hogy a Real Madrid közeledése ahhoz vezet, hogy Gareth Bale semmiképpen sem akar maradni. Korábban spanyol lapok arról számoltak be, hogy a walesi már bejelentette mindezt.
Manchester United: Thiago Alcantara édesapja elárulta, fia már majdnem aláírt a Vörös Ördögökhöz a nyáron, amikor jött a fordulat. Így végül a Bayern München lett a befutó.
Liverpool: A TalkSport beszámolója szerint a Vörösöknek a Sportinggal és a Benficával is meg kell küzdeniük a portói szélsőért, Christian Atsuért.
Arsenal: Az Ágyúsokkal szóba hozott brazil szélső, Bernard elismerte, érdeklődnek iránta a Premier League-ből, de hozzátette, a Porto és a Sahtar Donyeck is hívja. Angol lapértesülések szerint az Arsenalnak sikerült megállapodnia a Liverpool játékosával, Luis Suarezzel. Az uruguayi támadó öt évre, heti 150 ezer fontért írhatna alá a londoniakhoz.
Chelsea: Több a második sorhoz tartozó játékost kölcsönadtak a Kékek. Patrick Van Aanholt és Gael Kakuta a Vitesse-nél futballozik a következő idényben, Thorgan Hazard pedig a Zulte-Waregemhez került.
Everton: Roberto Martinez menedzser kijelentette, nem kaptak újabb ajánlatot Leighton Baines-ért és Marouane Fellainiért sem.
West Brom: A birminghamiek szeretnék kölcsönvenni a Manchester City szinte elfelejtett szélsőjét, Scott Sinclairt – írja a The Sun.
Stoke: A Daily Mail szerint a piros-fehérek szívesen kölcsönvennék a QPR-től Adel Taarabtot, a londoniak azonban végleges eladásban gondolkodnak.
Fulham: Lapértesülések szerint a londoniak el akarják hozni Rómából az átadólistára tett válogatott csatárt, Pablo Osvaldót. 8.6 millió fontot szánnának az üzletre.

SPANYOLORSZÁG
Real Madrid: A spanyol klub bejelentette, hogy Jesé Rodriguez, a klub egyik legnagyobb értékének tartott támadó középpályás 2017-ig meghosszabbította a szerződését. Denis Cheryshev, a tehetséges védő is megtoldotta kontraktusát – szintén 2017-ig.
Barcelona: A Marca beszámolója szerint Gerardo Martino leadott egy listát azokról a játékosokról, akiket szívesen látna a csapatnál. A névsor élén a Real Madrid egykori játékosa, Walter Samuel áll, de a kiszemeltek táborának tagja a Newell's játékosa, a védelem tengelyében bevethető Santiago Vergini is.
Valencia: A Marca azt írja, a klub 7.75 millió font alatt nem engedi el védőjét, Adil Ramit, akit a Manchester City és az Arsenal is szívesen látna.
Málaga: A korábbi argentin válogatott támadó, Javier Saviola az andalúzoktól az Olympiakoszhoz igazolt.
Sevilla: A klub hivatalosan bejelentette, hogy 10.2 millió euróért leigazolta a PSG csatárát, Kevin Gameirót.
Atlético Madrid: Kapus érkezik Zaragozából. Roberto Jimenez hamarosan aláírhat a fővárosiakhoz.

OLASZORSZÁG
Roma: Francesco Totti kijelentette, szerinte az átigazolási piacon igen népszerű csapattárs, Daniele De Rossi jobban tenné, ha maradna a csapatnál. A Farkasok kapusgondjait a Napolitól érkező Morgan De Sanctis oldja meg.
Lazio: Lucas Biglia megszerzése után újabb igazolást jelentettek be az olaszok. A horvát U19-es válogatott belső védő, Josip Elez öt évre írt alá, és a Hajduk Splitet hagyta ott.

NÉMETORSZÁG
Stuttgart: A középpályás William Kvist mindenképpen távozni akar.
Nürnberg: A japán Mu Kanazakira nem számít a szakvezetés, a labdarúgó hazájában keres csapatot magának.

EGYÉB
PSG: Thiago Silva újabb nyilatkozatban erősítette meg, kizárt, hogy a nyáron távozzon a francia fővárosból.