A Drammens Tidende készített hosszabb anyagot a Strömsgodset Debrecen elleni visszavágója kapcsán Kovács Péterrel.
A labdarúgó most visszatért hazájába, ahol 1999 óta nem játszott
klubcsapatban, és ahol összességében azóta is csak egyszer, a
válogatottban, Izland ellen (2004) lépett pályára.
– Senki nem ismer már itt engem – mondta a csatár, akit a cikk szerint Norvégiában valóban ismertebb és inkább érzi magát már északinak, mint magyarnak.
Ezt az álláspontot a majdnem 2 méteres játékos tavaly ősszel, a
Magyarország-Norvégia barátságos meccs előtt fogalmazta meg először, és
akkor nagy visszhangot váltott ki a kijelentésével, sokan rossz szemmel
nézték a "hazacserét". Kovács szerint viszont felfújták az ügyet.
– Úgy gondolom, hogy szítják a feszültséget ellenem – mondta a csatár egy vállrándítás kíséretében. – De ez csak extra erőt és bizonyítási vágyat ad nekem, ma estére is – fogalmazott már a DVSC elleni EL-selejtező kapcsán a légiós, aki a találkozó helyszínén, Nyíregyházán még soha nem járt.
A Loki elleni receptet is felírta csapatának a hórihorgas játékos.
– Nagyon fontos, hogy zártan és fegyelmezetten védekezzünk. Túl
sok hibát követtünk el hátul az első meccsen, de szerintem most sok
helyzetünk lesz és többször is be fogunk találni a Debrecen kapujába – tette hozzá.
Kovács arra is kitért, a Debrecen elleni első meccsen szerzett gólja
után bízik benne, hogy már elkezdi termelni a találatokat. (Fotó:
siste.no)