AC Milan: Kínai kézbe került a klub, 740 millió euróért adta el Berlusconi

Silvio Berlusconi cége, a Fininvest bejelentette, hogy eladta az AC Milan részvényeinek 99,93%-át egy kínai befektetőcsoportnak.
Az utóbbi hetekben szinte minden nap újabb pletykák jelentek meg a klub eladása körül, és pénteken végül egy eddig ismeretlen csoport vásárolta meg a Milant. A konzorcium első embere Yonghoi Li, aki a csodálatos nevű Sino-Europe Investment Management Changxing csoport vezérigazgatója. A befektetők 740 millió eurót fizetnek a klubért, ám ebben benne van az AC Milan 240 millió eurós adósságainak átvétele is.

A konzorciumban állami kötődésű cégek is vannak, illetve különböző ipari vállalatok. A Berlusconi család jelképes 0,07% tulajdonrészt tart meg az üzletet követően, így 30 év után adja át a stafétabotot az egykori miniszterelnök. Az olasz milliárdos hónapok óta tárgyal különböző befektetőkkel, és mindenképp biztosítani akarta a klub jövőjét, és már rövidtávon komoly elköteleződést várt az új vezetéstől.

Kívánsága teljesült, ugyanis a kínai befektetők szerződésben vállalták, hogy jelentős összegeket költenek a klubra az elkövetkező években. Ennek értelmében a következő három évben 350 millió eurót áldoznak a csapatra, amiből 100 millió rögtön a tulajdonosváltás után esedékes.

Vincenzo Montella bizonyára komoly erősítéseket tervez majd az átigazolási időszak hátralévő részében, és mostantól a Milannál sem lesznek pénzügyi problémák.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések